2014. szeptember 16., kedd

HIBAELHÁRÍTÁS

A tegnapi nap folyamán megkezdődtek a kivizsgálási munkálatok az évek óta tartó fürdőszobai ázásunk miatt.
 Korán reggel már fúrtak faragtak a felettünk lévő lakásban, mindezt a víz elzárása NÉLKÜL.
Munkából hazaérve sajnálatos dolog történt, a plafonon friss ázás jelei mutatkoztak, illetve a mosdóból és a fürdőkádból nem folyt le a víz, illetve visszaömlött a lefolyón át, és a wc-t sem lehetett használni.

A konyhai beázásunkat az ismételt állítólagos hiba kijavítása utáni beázásnak köszönhetően újra szemrevételezték, és megállapították ,hogy semmi baj lekaparják a penészt ,hogy ne terjedjen tovább.
Illetve ha elkezdődik a burkolás akkor majd azt itt csinálják először.Kérdés,hogy mikor? és hogy ugyan addig mi lesz? Mert fűtés nincs a konyhába, a gáztűzhely adna meleget, de gáz híján ez igen nehezen kivitelezhető, a kiszáradás így ezen időben/ még nyáron is/ lehetetlen.

Mi pedig mindannyian megfáztunk, hurutosan köhögünk és továbbra is bízunk abban,hogy a Polgármester Úr nemcsak a látványos felújításokra költ, hanem ezen kialakult helyzetben gondol ránk is, és krízishelyzetünkből, krízisházból élhető környezetbe menekít.....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése