2014. július 26., szombat

még mindig ugyanaz a nóta....mese-habbal

A fórumon,nem tudtam részt venni, /mert valamiből ugye élni is kell, így a munkahelyemen voltam/,de ahogy olvastam nem maradtam le semmiről. Szomorú. Azért azt megjegyzem mi nem kaptunk semmiféle szórólapot arról, hogy ilyen fórum lesz.

 http://mijozsefvarosunk.blog.hu/2014/07/26/193_nem_forum_kepzes

Tegnapelőtt késő délután az MNP III. "Bérlőnek maradni!" c. lakossági fórumán vettem részt, egyedüli politikusként. A Magdolna negyed képviselői (Kaiser József, Balogh István Szilveszter - Fidesz-KDNP) nem jelentek meg, de hát miért is tették volna?! Bár ez engem nem zavart, így legalább nem kellett a megjelent maroknyi bérlőnek, meghallgatni Kaiser József kinyilatkoztatásait és nem kellett Balogh István Szilveszter szófukarságával és cinikus somolygásával sem szembesülniük.
Mint kiderült ez nem egy „sima” lakossági fórum volt (nem mintha abból olyan nagyon sok lenne, sőt!), hanem egy képzés sorozat első állomása. Ezt a rendezvény címéből kellett volna kikövetkeztetni. Mikor ezt hozzászólásomban firtattam a moderátor hölgy ismertet- te, hogy miként is történt ez. Az önkormányzat honlapján és kihelyezett plakátokon, a lakóházakban valamint a Rév 8. és az önkormányzat hirdetőtábláján. Emellett a lakossági kapcsolattartók személyesen szórólap formájában is tájékoztatták a lakosságot (elvileg).
magdolna12-1.jpg
Nos, a Kesztyűgyárba megérkezve és a képzésnek (!) helyt adó terem közönségét szem- ügyre véve, a sok ismerős arcból már sejtettem, hogy az esemény promózása nem sikerült túl jól, bár ezt már megszokhattuk. Összességében kb. 40-en lehettünk . A résztvevők több mint fele nem bérlő volt, hanem valamelyik kerületi intézmény – leginkább a Kisfalu Kft., a Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ (JSzSzGyK) és a Rév 8. Zrt. – dolgozói. Az megjelent bérlők többsége a Magdolna u. 12. lakója volt. Ebből már az elején sejteni lehetett, hogy a kérdések jó része a ház felújításával lesz kapcsolatban.
A moderátor hölgy, akinek a nevét sajnos nem tudom – nem mutatkozott be, vagy csak én nem figyeltem – ismertette az esemény menetét, ami a következőképp nézett (volna) ki:
  • Hajdú Katalin a Kisfalu Kft. lakásgazdálkodási irodájának vezetője beszél a lakásgazdálkodásról
  • Stribik Andrea a Kisfalu Kft. hátralékkezelési iroda vezetője beszél a hátralékkezelésről
  • Egy úriember, akinek már sajnos nem emlékszem a nevére pedig a „Csellengők Program”-ról beszél, amit a szomszédsági rendőrökkel közösen csinál egy civil szervezet
  • kérdések
Budaházy Gusztáv nehezményezte az előadásszerű felolvasást és több időt kért a felmerülő lakossági kérdések és vélemények ismertetésére. A moderátor hölgy azonban ragaszkodott az előre megtervezett programhoz, így a kérdéseket, ha csak nem közvetlenül kapcsolódtak a témához csak végén tehették fel a megjelentek.
magdolna12-3.jpg
magdolna12-4.jpg
Az előadásszerű ismertetők hasznosak, bár kissé szárazak voltak. Az aktuális lakásgazdálkodásra vonatkozó rendeletek elolvasása és tanulmányozása után is ide lyukadtunk volna ki, csak lényegesen hosszabb idő alatt. Az előadásokkal kapcsolatban feltett kérdésekre adott válaszok jórészt summázhatók azzal, hogy „Jöjjön be a lakásgazdálkodási irodára és ott a kollégák segítenek!”, ami rendjén is van! Sajnálom, hogy a jórészt felfokozott hangulatban nem volt túl nagy az érdeklődés ezek iránt, de egyben meg is értem a hallgatóságot. Mint már említettem a megjelentek, mintegy fele volt csak bérlő, túlnyomó többségük a Magdolna u. 12. lakója. Számos aggasztó dologról számoltak be. A kivitelezési gondokon át a kommunikáció elégtelen szintjéig problémák soráról beszéltek. Ezekből pár:
  • A függőfolyosó cseréje miatt pallókon kell járkálni a lakóknak, amit a hallottak alapján életveszélyesnek tartok, ugyanis nincsenek megfelelőképp rögzítve. Így a közlekedés biztonsága az adott ember egyensúlyozó képességén múlik.
  • A kivitelező munkásai koordinálatlanul végzik a tevékenységüket és nagyobb felfordulást okoznak, mint ami szükséges lenne.
Pl.: Elkezdték szétverni a közös WC-t úgy, hogy van, aki még oda jár a dolgát végezni.
  • A házfelújítás idejére ígért lakbércsökkentésről nem lehet eleget tudni és a kérdésekre sem kapnak egyértelmű választ.
  • A házban drogfüggők hangoskodnak és szemetelnek. (Ez persze szerintem nem írható a házfelújítás hibáinak számlájára…)
A hallott problémák tükrében kijelenthető, hogy a kivitelezővel komoly problémák vannak. Emellett persze nagy gond még, hogy nem kielégítő a lakosság tájékoztatása. Kis hatékonysággal tevékenykednek a házba kétnaponta járó kapcsolattartók. A projektmanager, Alföldi György ragaszkodik a programban leírtakhoz és a problémák jegyzőkönyvezését szorgalmazza.
magdolna12-5.jpg
magdolna12-6.jpg
Több megértésre, valódi kapcsolattartásra és a partnerek komolyan vételére lenne szükség. Remélem a következő ilyen képzést sikerül jobban meghirdetni. És persze jó lenne, ha ezzel a szervezők megtisztelnék a negyed lakóit és saját magukat is! Ha a Magdolna utca 12.-ből nem jelenik meg a kb. egy tucat bérlő, akkor az intézményi dolgozók saját magukkal lettek volna kénytelenek beszélgetni.
Én biztosan ott leszek a következőn is! Remélem, hogy kérésemnek eleget tesznek a szervezők és a következő esemény meghívóját elküldik a Humánszolgáltatási Bizottság tagjainak is és így legközelebb már nem Szili Balázs képviselőtől kell megtudnom, hogy lesz egy ilyen rendezvény. A Magdolna utca 12. felújításának problémáiról részletesen  Az igazi JÓZSEFVÁROS oldalon olvashatunk. Ajánlom én is mindenki figyelmébe! (A képek is innen, az említett a blogról valók.)
CBFM – Józsefváros, Magdolna negyed

A cikket nem én írtam, de akár én is írhattam volna!

2014. július 24., csütörtök

édes otthon

A betonozást este 21 után fejezték be, én meg kicsit később, de hazaértem a munkából. Rálépni még nem lehet éppen köt a beton . 

Milyen jó így este 10kor hazaérni. És most hogy jutok el a lakásig????


és ha már hazajutottál,ne gondold hogy már vége...ÍME A fürdőszoba, pedig mi nem a harmadikon lakunk mégis ázunk!


2014. július 23., szerda

Bérlőnek maradni" fórum 24.-én, 16h30-kor lesz a Kesztyűgyárban!

Bérlőnek maradni" fórum 24.-én, 16h30-kor lesz a Kesztyűgyárban! Ács Péter és Kovács Ottó  MNP III project részéről!

MEGKÉREK MINDEN SZIMPATIZÁNST  ÉS BLOGOLVASÓT, HA TUD JÖJJÖN EL 
MINDENKÉPPEN ÖSSZE KELL FOGNUNK MINÉL TÖBBEN ISMERJÉK MEG A VALÓSÁGOT!!!!!!!ÉS VÁLASZOKAT ADJANAK A KÉRDÉSEINKRE!!!!!!

holnaptól az elsőn Helikopteres kimenekítés

Szép napra virradtunk, előző nap az ég megtette a dolgát, igen ám viszont a tetőn munkálatok folynak. Így esett,hogy megfelelő szaktudás és  felszerelés híján a harmadikon lakók beáztak. Mivel szóvá tették hamar meg is jött a válasz:
MAJD KISZÁRAD !!!!
a beázásról képet kaptam a nagyobb dolog a videó ezután....

VIDEÓ LINKJE ÉRDEMES MEGNÉZNI!!!!!!!!!!
 https://www.facebook.com/photo.php?v=759991100710096&set=p.759991100710096&type=2&theater

Videó lejátszása



Gázmérő óra szerelési mizéria

Reggel 8-ra előre egyeztetve vártuk a vadiúj tavasszal már átadott órákat leszerelésre. FÉL 9 UTÁN megjelent az építésvezető , hogy most érkeztek és ő felküldi őket, hogy itt kezdjenek. A valóságban viszont 9-kor elindultunk DOLGOZNI A MUNKAHELYÜNKRE, és a szerelők végül 11kor meg is érkeztek komótosan, majd kiderült leszerelik azért ,hogy majd ha csőcserére kerül a sor/ szigorúan csak a gázóráig persze / újra visszaszereljék!

A nap fénypontja viszont a következő felhívás!!!!
és közben? HELIKOPTERES KIMENEKÍTÉS IS LESZ ????? :--))))













Fénykép: Az ígéret szép szó...

2014. július 21., hétfő

válaszokra várva...

A levél a sajátom után 2 héttel készült, a házban lakók aláírásával.
 Hangsúlyoznám a miénkre semmiféle válasz ezidáig nem érkezett! ahogy a rögtönzött lakógyűlésen feltett kérdésekre sem. Pedig várjuk nagyon!  Sem az Önkormányzat, sem a Vagyonkezelő, sem a Rév8, sem a különböző Hatóságok nem illetékesek az ügyben????
 Mindenesetre a blog nézettsége az egekben van, 
KÖSZÖNÖM MINDENKINEK!

részlet a sajátomból....

A blogban is felmerült, a blog hatására kipattant rögtönzött lakógyűlésen elhangzott lakói kérdésekre, panaszokra,javaslatokra a mai napig sem érkezett válasz semmilyen szervtől. Az építkezés pedig gyorsított ütemben halad és NEKÜNK PEDIG MOST VAN SZÜKSÉGÜNK SEGÍTSÉGRE.
Az alábbiakban feltennék pár kérdést amelyre mielőbbi válaszát várom:
Mennyire volt átgondolt döntés ? /illetve már a tényeket és a mellékelt blogot olvasva /Mennyire volt helyes döntés bentlakás mellett véghezvinni ezen felújítást?
Komolyan gondolják ,hogy egy heti 7 napból 6-ot munkával töltő családnak akár 2 hónapra is ,de élhető úgy az élet, hogy reggeltől estig 7-17-ig hétfőtől vasárnapig munkálatok folynak?
Komolyan elfogadhatónak tartják, hogy mivel mindenhol állvánnyal látták el a házat, a nyitva hagyott ablakokon bárki ki be szabadon járhat a nyári legnagyobb melegben zárt ablakok mellett élünk?
A munkálatok megkezdésekor fény derült az évek óta tudott, gázszivárgásra, erre fel elzárták a főcsapot, majd a lakók felháborodása által villanyrezsót biztosítottak számunkra, de kérdésem a közel kétszer annyi költséggel járó villanyhasználatban milyen kompenzációt tudnak számunkra biztosítani?
Mi értelme volt közvetlen a felújítást megelőzően a lakások minőségi állapotának felmérésére, illetve az akkor készített rengeteg fotóra, ha később ezeket figyelembe sem veszik? Itt megjegyzem a fürdőszobánk közel 2 éve ázik, többször kijöttek és azt mondták mi okozzuk magunknak, vagy hogy a tetőtől van, vagy hogy wc tartály a hibás . Kép a blogban. Végül azt mondták miután lefotózták, jegyzőkönyvezték, majd a nagy felújítás alatt megnézik mi okozza a problémát és elhárítják.Erről a házfelújítást végzőket pontosabban az építésvezetőt nem tájékoztatták, Ő viszont nem hajlandó vele foglalkozni. Majd a blognak köszönhetően kipattant kellemetlenségek, hiányosságok után, odavetve közölte
MEG LESZ CSINÁLVA, KÖSZÖNJE A BLOGNAK.
Ön szerint ez normális? Így viselkedik egy felelősségteljes „szakember”?
Ön szerint az előzetes egyeztetés alapján dolgozás mit jelent? Mit ért Ön  alatta?
Mi értelme volt a lakók elérhetőségét, nevét, címét,telefonszámát leadni a lakásfelmérések során? ha úgysem értesítenek semmiről. Többször kértük, hogy egymás akadályoztatásának elkerülése végett az ajtónkon található postaláda MŰKÖDIK, nyugodtan használhatják ha már hívni nem hívnak. Itt jegyezném meg, hogy még a munkálatok kezdetén,bár minden lakó az elérhetőségét megadta mi nem kaptunk tájékoztatást arról ki illetve kik a felelősek az esetlegesen építkezés közben felmerülő problémák megoldásáért, panaszkezelésért. Nemcsak a lakók de az alkalmazásban lévő munkások sem tudtak vezető hollétéről és személyéről.
Miután mindannyian dolgozó emberek vagyunk a szomszédtól értesültünk arról hogy másnap nálunk dolgoznak legyünk szivesek otthon tartozkódni.
Hogyan várhatják el,hogy  az ember éves szabadságát /amit mellesleg év elején meg kell határozni!/ a házban folyó munkálatok miatt váltsa ki? Ráadásul olyan szervezetlen a helyzet, hogy egyik nap egy kicsit ezt, másik nap pedig kicsit azt csinálják, maguk sem tudják mikor mi várható?! A bizonyos vízvezetékek cseréjének köszönhetően kibontották a mosogató felett és alatt a mennyezetet,illetve padlót /megjegyzem munkaruha,védősisak nélkül, kétszer akkora lyukat fúrtak mint az szükséges, mint később kiderült/ és azóta bogarak százai hemzsegnek a lyuk befedése pedig vitatottá vált illetve hungarocellel próbálják majd betoldani. Az is érdekes, hogy a vízvezetékek cseréjéről volt szó, de mivel az nehezebb és bentlakás mellett még nehezebben kivitelezhető Uram bocsá’ még szabálytalan is így végül egy újat húztak a régi cső mellé.
Milyen megoldás ez?
A „hamarosan felújításra kerül a házuk” című tájékoztatót közel 2 héttel a már elkezdődött felújítás után szintén a blog hatására tartották úgy hogy június 30 a keltezés, és július 1-jén 11 után ragasztották ki, ekkor már az a kevés jóérzésű ember munkában volt, bár jómagam éppen rendkivüli szabadságon a lakásban folyó „munkálatok” miatt. Az ott elhangzott direkt a magdolna negyed program miatt létrehozott intézmény illetve az általuk megbízott  öt személy akik a lakók panaszait napi szinten összegyűjtő fiatalok, sem ott ,sem azóta nem jegyzetelnek és elérhetőségük nem biztosított. Kivételt képez az intézmény címe, ahol felveszik a panaszt és megkeresik az illetékeseket.
A lakógyűlésen résztvevő építésvezető úr lapokat osztogatott/ fénykép a blogban/amely azt tartalmazza, hogy az építési területen csak az illetékesek tartózkodhatnak, de kérdezem én hogyan közelítsem meg a lakásomat amikor az első mindenki által használt lépcsőházat lezárták a hátső lépcsőház megközelítéséhez egyrészt át kell mennem/mennünk az építési területen, mert ugyebár az egész ház az,másrészt használaton kívül van mivel droggal és emberi ürülékkel, vizeletel szennyezett. Közegészségügyi szempontból is erősen hagy kivetnivalót, és a szoc munkásnak az a válasza : Elvileg takarítják.
Szivesen indulna így munkába?És szivesen, félelem nélkül haza merne menni,  /villany sincs!/ ? Ráadásul felháborodnak ,hogy az Ő „felségterületüket” használjuk!
Talán a legnagyobb,legkomolyabb és legéletveszélyesebb dolog a függőfolyosó csere amit a blog elején látott állványokon biztosították/jelenleg még csak az első emeleten dolgoznak/ védőháló, védőkorlát és pihenőfa nélkül!!!! Majd a lakógyűlésen felszólaló hölgy akinek kisgyermekei vannak a férje pedig építkezésnél dolgozik,tájékoztatta a jelen lévő építkezésért felelős személyeket arról hogy ezen közlekedni,HATÓSÁGILAG IS TILOS, és a leírás szerint is CSAK KIKÉPZETT FELKÉSZÜLT ÉPÍTŐIPARBAN JÁRTAS SZAKEMBER SZÁMÁRA HASZNÁLHATÓ!!! Hogyan várják el bárkitól a használatot, kisgyermekkel,idősek,munkából fáradtan hazaértek, mentővel, tűzesetnél, hogyan járnak el? A nagy CSÖNDVÁLASZ után másnap pallók helyett a már /mint az látható a későbbi fotókon / egy fokkal jobb bár biztonság szempontjából megkérdőjelezhető / falapokból álló tákolmányon folyt/folyik a közlekedés, és az állványokon hatalmas felirat díszeleg : NE HASZNÁLJA AZ ÁLLVÁNYT!
Miért a lakónak a dolga tájékoztatni a szakembereket? Ha nincs „SÚGÁS” akkor minden marad a régi módszer szerint mert bár belátták szabálytalan ,de eddig mindig így csinálták? Ki tudja hány lakásnál kényszerítették erre a lakókat? És azok az ídősek aki esetleg pont ezért nem mertek kijönni a lakásukból, hogy jutottak élelmiszerhez? Gondoltak erre?
Könnyű azt mondani, hogy eddig mindenhol örültek a felújításnak és senki nem panaszkodott. VAGY NEM MERT PANASZKODNI , MERT ELKÜLDTÉK, mint minket is.  /A lányom blogja kapcsán sajnos több károsult is előkerült, képekkel alátámasztva a hasonló állapotokat, tapasztaltakat.
A mi általunk ismert bérlakásokkal kapcsolatos problémákat ellátó Kisfalu Kft –nél dolgozó hölgy aki a Magdolna 12-ről szinte mindent tud , szabadságra megy a legnagyobb problémák közepette?!  A műszaki osztályon pedig ügyfélfogadási időben nem tartózkodik felelős személy? Ön szerint ez helytálló? És a Kisfalu Kft miért nem adott tájékoztatást arról, hogy tulajdonképpen a panaszokat nem is ők, hanem a fent említett MNP –ért felelős csapat végzi? Talán mert nem tudták?
Megkérném tisztelettel,hogy levelemet NE továbbítsa a Kisfalu Kft-felé mert egyrészt megkapták, másrészt nem tudnak választ adni érdemiekben!
Levelemmel segítséget, megoldást és nem elutasító választ várok a kérdéseimre.
Hogy legyen mit MEGKÖSZÖNNÜNK NEKED JÓZSEFVÁROS!



no comment...

KAPOTT ANYAGBÓL!!!


Fénykép: Felháborító!És megint csak a Magdolna 12-ben.Felújítás alatt vannak a kinti wc-helységek.Igen ám,de nem úgy csinálják,hogy a kedves lakónak jó legyen.Fülke nélkül,és közben beszélgethet a wc melletti lakás lakójával.Mert a wc ablaka és a szomszéd konyhájának az ablaka egy helyre nyílik.Magára kell zárnia a bejárati ajtót és addig várakozzon kívül az akinek egyébként is van fülkés wc-je.dr. Kocsis Máté Ön használná így ezt a helységet?





Felháborító!És megint csak a Magdolna 12-ben.Felújítás alatt vannak a kinti wc-helységek.Igen ám,de nem úgy csinálják,hogy a kedves lakónak jó legyen.Fülke nélkül,és közben beszélgethet a wc melletti lakás lakójával.Mert a wc ablaka és a szomszéd konyhájának az ablaka egy helyre nyílik.Magára kell zárnia a bejárati ajtót és addig várakozzon kívül az akinek egyébként is van fülkés wc-je.dr. Kocsis Máté Ön használná így ezt a helységet?

2014. július 17., csütörtök

két hét után eltűnt a lyuk a konyhában

KEDDEN két hét után végre sikerült betoldani a tátongó lyukat alul és felül is :-) Nem volt kaland nélküli ,annyit mondhatok. Miután az ígért 8 órai kezdés természetesen elmaradt, akárcsak az ezt megelőző időpont, a mosogatóba ismét hullani kezdett a vakolat a mennyezetről. Csodás , még jó hogy édesanyám szabit vett ki. Felment és megkérdezte, miért is nem sikerült megérkezniük?! A válasz egyszerű : ELLOPTÁK A SZERSZÁMOKAT és így nem tudnak dolgozni!
Ezek után 12 körül megjelentek , de mivel látva az eddigi munkáikat, megköszöntük és csak a betonozást kértük, gipszkartonfal nélkül, mert így is kicsi a konyha az meg levett volna egy mosogatótálcányi helyet, esztétikailag pedig....hát láthattuk az előző képen.
A munkások nem értették mi is a baj, de ....

VÉGRE HASZNÁLJÁK A POSTALÁDÁNKAT!!!!!!!!!!!! EZ VOLT BENNE!!!

Az építésvezetőúr nagyon kedves ember megkérte édesanyámat, hogy fáradjon vele és készítsen fotókat , majd tegye be a blogba, mert ő hiába hangoztatja a feletteseinél, hogy tűrhetetlen ez az állapot a munkásai számára, nincs foganatja, a blogot pedig több százan olvassák!!-----> Bocsánat nehogy már még én karoljam fel! Mi meg itt élünk !!!

A beadott levelekre kérdésekre persze nem érkezett válasz így utána érdeklődtünk. A szoc munkás fiatalember / Práter u 60/ utánakérdezett majd megígérték neki, hogy a nap folyamán keresni fognak minket mindenképpen. TERMÉSZETESEN NEM TÖRTÉNT MEG!

Ajánlott levél érkezett a Vagyonkezelőtől, gondoltam válaszlevél.
Hát ,NEM!
Felhívják a figyelmünket, hogy "minőségi" lakáscsere pályázatot írtak ki, a miénkhez hasonló krízisházakban van üresedés már évek óta , csak most ki is adnák, ami meg nem az annak az állapota kritikán aluli. Minket két lakás érint meg is néztük, mindkettő megér egy misét, kettőt is. Csak egy két kép, érdekességképp !!!


És ugyan ki fizeti ki a felújításhoz szükséges pár milliót? Kikérhetjük a MNP 3.üteméből ??? abból a 3,8milliárdból csak futja rá.




2014. július 14., hétfő

képek




MÁSIK hasonló szépség! A felső képen látható,hogy a vízcső beszerelése előtt még a mosogatótálca gond nélkül befért, a munkálatok után már a csepegtetőrésznek nem jutott hely :-( illetve a kis fehér oldaldoboz a lyuk befedését szolgálja, a közben leomlott mennyezeti falat pedig majd VALAKI MEGCSINÁLJA!!!???
Addig is mosogassunk lavorban, korszerűen. JÓZSEFVÁROS ÚJJÁÉPÜL???


Függőfolyosó csere,még mindig az elsőn, ÉLETVESZÉLYES ÁLLAPOTOK KÖZÖTT!!!!!EZZEL INDULTUNK UGYEBÁR!!!2 hét telt el

és napjainkban......






A lépcsőház


2014. július 13., vasárnap

írnék én jót is, de ha nem "engedik"


Csütörtök reggel,kopognak. ---Jöttünk felrakni a gipszkartont!
                                           ---Sajnos, nem aktuális ugyanis még mindig DOLGOZUNK HÉTKÖZBEN!
                                           ---Még nem betonoztak le?
                                           ---Nem, vasárnapra ígérték, de nem jött senki!
                                           ---Mikor lenne jó?
                                           ---Kedd reggel 8.
                                           ---Rendben van , akkor jövünk.
                                          ---Lehetne, hogy tégla is legyen ne csak gipszkarton??
                                          ---- ÖÖÖÖ hát meglátjuk, persze igen.

A beszélgetés után fél órával finoman szólva is ittas 20 körüli fiúcska jelentkezett, verte az ajtót és a rácsban kapaszkodott.
                                        ---Én vagyok a kőőőműűűves, küldött a főnök.
                                        ---Szia ! Jól vagy? Minden rendben?
                                        ---Jöttem falazni.
                                        ---Itt valami tévedés lesz, mert mi a főnököddel kedd reggelt egyeztettünk le.
                                        ---Nem tudom ide küldtek.

Hát igen zajlik a munka. Egyre többen panaszkodnak,idősek sírnak, az illetékesek pedig elzavarják a panasszal élőket, mert szerintük ez teljesen normális. CSERÉLÜNK LAKÁST?

Azt azért örömmel leírom,/ ahogy azt már említettem / bár a blogomat nem olvassák illetékesek érdekes módon a problémák egy két napon belül elhárulnak. / biztos a manók/
Úgymint: A munkások védőruhát kaptak
              Védőháló is került, ide oda
              leverték a lépcsőházat, nemcsak 1,5-ig
              Sárga víz eltűnt
              és még sorolhatnám, de sajnos több az amit NEM tesznek továbbra sem, pl: EGYEZTETÉS

Mindenesetre a keddi akcióról igyekszem majd videót készíteni!

..és bocsánat majd el felejtettem VASÁRNAP VAN és nem dolgoznak a munkások KÖSZÖNJÜK NEKED JÓZSEFVÁROS !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
                    
                                        

2014. július 9., szerda

Előkerült Magdika :-)

A mai nap semmi különös nem történt a Kisfalu Kft megkapta a levelet, ha akarták ,ha nem :-) viszont sajnos nem tudnak gyorsan válaszolni, mert túl sok a reklamáció és panaszlevél. Nocsak nocsak.....
Semmi baj, csak nyugodtan ebből is látszik, hogy mennyire törik magukat SEGÍTENI
Magdika viszont előkerült, és örömmel hirdette,hogy új  pályázatot írtak ki, próbáljuk meg, igaz továbbra sem állunk közel a tűzhöz , se gyerekünk, de hátha jó szél fúj végre. A Magdolna 12-ben történt dolgokról viszont nem értesült, nem látott ,nem hallott semmit, szokás szerint. Úgy irigylem, én is ilyen munkát szeretnék, 
                  van felvétel?
Esti, lámpa nélküli már első lépcsőházas közlekedés YYEEESSSS