2014. augusztus 15., péntek

függőfolyosó csere

Örömmel tapasztaljuk, hogy a "szakértő, rutinos kezek" egyre "szorgosabban" újabb és újabb technikákkal próbálják a függőfolyosó mihamarabbi cseréjét a lakók bentlakása mellett megoldani. Míg az elsőn egyszerre verték fel az egészet és pallón életveszélyes helyzetek közepette 1 hónapig küszködtek , addig a másodikon már egyik oldal befejeztével, irány a másik oldal. Mit tesz a rutin ugyebár ?! Bár az elmondásuk szerint nem ez az első ház amit bentlakás mellett, ítélnek függőfolyosócserére. HHHMMMM???!!!
Azért itt is akad fennakadás, úgy mint kikiabálni az ablakon indulás előtt mert az ajtó elé gerendákat raktak és nem tudjuk kinyitni, vagy mert nincs palló és szárnyaink még mindig nem nőttek.stb stb
A minap megtörtént az egyik oldal lebetonozása, késő estig tartott. Viszont elfelejtették, hogy a túlsó végen laknak olyanok akiknek nincs wc a lakásukba és ugyebár a szükség nagy úr....kijutás laza 8 óráig nem megoldott és aztán sem mert pallót elfelejtettek lerakni. Így aki 20 óráig nem ért haza az már csak úgy jutott be a lakásába ha 1. belegázolt a betonba,majd besüllyedt
vagy  2. megtanult repülni
Mondanom sem kell az első volt a nyerő és másnap reggel a "kedves, intelligens, munkások" káromkodására ébredhettünk. Isteni, sose jobbat, de az nem fordult meg a fejében hogy hogyan is közlekedjen az a 10 lakásban lakó aki oda menne haza?!
Beszéljenek a képek, hogy milyen egyszerű is közlekedni, egyik- illetve másik oldalon és ha végre lejutottál a lépcsőházból, akkor az átjutás az udvaron. Első osztályú, de ugyebár ilyen az építkezés, "szépítkezés" Józsefvárosiasan.

egyszer csak elfogyott a korlát


1 megjegyzés:

  1. Kedves Brigi Blogja kituno hallottam és láttam blogja már nagyobb nyilvánosságot is kapott a tv-ben--------mert nem a fekujitásokkal van baj amit már jo pár évvel ezelott meg kellett volna csinálni MNP II. hanem ahogy végzik-szerintem

    VálaszTörlés